DENIZ - Itthon maradok (közösségi klip) HD
Van amikor kevés egy poszt arra, hogy fontos dologra hívjam fel a figyelmet (hatékonyan). Hogy csak egy példát mondjak a helyzet súlyára vonatkozóan, Olimpia mostanáig csak világháború miatt maradt el. A rap zene számomra azt jelenti, hogy aktuális dolgokra reflektál, komoly témákat boncolgat, kiáll bizonyos dolgok mellett. Biztos Ti is találkoztatok már a neten azzal a diagrammal amin bemutatják, hogy egy fertőzött ember 30 nap alatt 406-ot "csinál". Úgy éreztem múlt héten e mellett nem mehetek el egy hashtagelt poszttal amiben leírom, hogy maradj otthon, főleg ha már megáldott a Jóisten azzal, hogy szövegeket írhatok. Kikivánkozott belőlem ez a dal, amit most a klipje követ, hogy még többekhez eljuthasson az üzenet. Közel 200 videó érkezett a felhívásomra melyek közül a minél jobb végeredményére fókuszálva szelektálnunk kellett. Köszönöm mindenkinek aki videót küldött és/vagy elfogadta a felkérésem, hogy még többekhez eljusson az üzenet, külön kiemelve az ismert szereplőket. Ebben az egészben nem az én személyem a lényeg ezért saját magam tudatosan ki is hagytam a klipből. Ha csak 1 ember aki fertőz emiatt otthon marad, 406-tal lesz kevesebb beteg és most csak ez számít. Figyeljetek egymásra és magatokra! De a nehéz körülményektől elvonatkoztatva is nevessetek annyit amennyit csak tudtok, és töltsétek hasznosan az időt. A klip végén azoknak szól a taps akik most is a frontvonalban dolgoznak értünk. Mi mást is mondhatnék én is, köszönjük! Deniz - Külön köszönet: Berki Krisztián (torna) Bérczes Ádám Dér Heni Dr Brs Dukai Regina Hősök Kenderesi Tomi Kirchknopf Gergő Oláh Gergő Orsovai Reni Pély Barna Szivák Zsolt Ungvári Miki A klip készítésében segítettek: Budapesti felvételek: Nahimi Botond https://www.youtube.com/channel/UC8qZC8zI1QLWFw0sDJdyOwA Drón: ODPictures http://odpictures.hu/ Vágás: Kiszely Tamás Taps felvétel: https://www.facebook.com/206wrcphoto/ Spotify: https://open.spotify.com/album/5WlgSb3Rz0XUJ4t64M1tL2?si=zZtI76JZRK29u_qD6Z5_9Q instagram: http://instagram.com/denizemszi facebook: http://facebook.com/deniz.official web: http://deniz.hu webshop: https://dorko.hu/collab/deniz Koncert/management: Magyar Ádám: +36 20 527 7935 e-mail: deniz.management@gmail.com Senki nem tudja hogy most mi jön, de egy valami tuti Hogy nem láttunk még ilyet, és csak most indul a buli Pánikolni nem kell de ha nem veszed komolyan még hosszabb hónapokat ülünk a 4 fal közt komoran A hírek tudom, hogy az agyadat mérgezik az ellenség attól hogy nem látjuk még létezik és sokan kérdezik, mi ez az egész én se tudok mindent nem orvos vagyok csak zenész De ahhoz nem kell agysebésznek lenni Hogy belássuk jobb most nem mozikba menni Meg ülni a buszon, és röhögni azon Hogy maszkokban vásárol sok fura fazon egyik percről a másikra én is Munka nélkül maradtam de pofázom mégis hogy nyugi van, nincs gond, elbírunk vele Ha megtanulja mindenki hogy otthon a helye! Hogy bennem ott van, ki tudja, de vállalom hogy itthon maradok mert lehet neked átadom de